Segítsen a webhely fejlesztésében, megosztva a cikket a barátokkal!
Az Atlanti-óceán fenekének és a Titanic roncsainak sokéves feltárása után nem sikerült megtalálni a katasztrófa összes áldozatának holttestét. Amikor a hajó kettétört, és a részei gyorsan ereszkedni kezdtek, míg végül el nem tűntek a víz alatt, a tengeri áramlatok szétszórták a töredékeit és a hajón tartózkodó emberek holttestét az óceán fenekének hatalmas területén.
A Titanic 2228 utasa közül csak hétszázharmincan élték túl a katasztrófát. A legénység csaknem nyolcvan százaléka meghalt, beleértve az összes szerelőt, az egész zenekart, a rangidős távírót és Smith kapitányt, aki az ő tiszteletére tette megtiszteltetését, hogy ne hagyja el a süllyedő hajót. Thomas Andrewst, aki a Titanic építéséért volt felelős, utoljára hajnali kettő után látták a dohányzóban. Az biztos, hogy meghalt a balesetben, bár a holttestét nem találták meg. Az egyik távíró és a tiszt kimentette magát, miközben segítségre várt a felborult hajón.
Az első osztályú utasok kevesebb mint fele halt meg a balesetben. A második osztály utasainak több mint fele meghalt, a legkevésbé kiváltságos harmadik osztály pedig az emberek háromnegyedét veszítette el. A Titanic mentőcsónakjaiban 1000 embernek volt hely, de a kiürítés kezdete nagyon meggondolatlan és kaotikus volt. A csónakok elindultak, bár még bőven volt hely mások számára, és ennek eredményeként a következő hajók veszélyesen túlzsúfoltak.
A vízbe esett szerencsétlenek senkit sem érdekeltek. A hajóról a felszínen lebegő nagyobb tárgyakra, bútorokra ugrással próbálták megmenteni magukat. Azonban eláztak, és a hőmérséklet olyan alacsony volt, hogy nagyon gyorsan megölte őket a fagy. Geoffrey Lowe, az ötödik tiszt bizonyult a hősnek, aki több életet megmentett azzal, hogy a túlélőket több csónakra osztotta, majd kikapta az embereket a vízből. Fizikai képessége azonban nem volt meg, hogy mindenkinek segítsen, így a többiek a jeges óceánban sodródtak segítségre várva.
A pánik, amely akkor tört ki, amikor mindenki hirtelen rádöbbent a Titanic sorsának elkerülhetetlenségére, a Dante-jelenetekhez vezetett. Néhány férfi hisztérikusan próbált a mentőcsónakokhoz jutni a nők és gyerekek szeme láttára. A saját életemtől való félelem beárnyékolta az erkölcsöt és a becsületet. Figyelmeztető lövések hallatszottak, hogy lehűtsék impulzusaikat. Egyes szemtanúk azt is elmondták, hogy hajnali kettő előtt több haláleset is volt lövöldözés következtében.
Ma már ismert, hogy sokkal többen élhetnék túl ezt a katasztrófát, ha a Titanic megfelelő számú mentőcsónakkal lenne felszerelve. A tervezők büszkesége és megtévesztő magabiztossága azt jelentette, hogy nem volt elég hajó ahhoz, hogy minden embert megmentsen egy extrém helyzetben. Sajnos aznap este extrém helyzet állt elő, és a hajó tervezésénél elkövetett hanyagságot senki sem tudta orvosolni. A huszadik század elején még teljesen elavult szabályozások léteztek, amelyek az utasok osztályonkénti elkülönítését írták elő.
Ha úgy döntöttek volna, hogy sorra megmentenek mindenkit, a kiszabott rend nélkül több embert mentettek volna meg. Egy ilyen tragikus helyzetben azonban eszébe jutott, hogy a harmadosztályú utasokat el kell választani a többiektől. Azt, hogy valaki életben marad-e, nemzetisége, neme és az utazási osztálya határozta meg. Az első osztályú amerikaiaknak volt a legnagyobb esélyük a túlélésre. Az utasok egy része a hajó fenekére szállt, néhányan megfulladtak, miután a vízbe estek, míg sokan nem kaptak segítséget, és lefagytak, mielőtt elérte volna.
A hajó 23:40 és április 14. között ütközött a jéghegynek. Április 15-én hajnali 2 óra 20 perckor a hajó elsüllyedt.