A jakok, amelyek egykor egzotikus tibeti állatok voltak, manapság egyre gyakrabban jelennek meg agroturisztikai gazdaságokban vagy kis állatkertekben. Kivételesen gyengéd és lassú állatok, amelyek mindig nagyon népszerűek. Íme néhány érdekes tény a jakokról.
Abban a természetes környezetben, amely egykor hatalmas területeket lakott Közép-Ázsiában. Napjainkban populációi szétszórtan élnek, pl. a Tibeti-fennsíkon, Kínában a Himalájában és Észak-Indiában. Amelyek valószínűleg kihaltak Nepálban és Bhutánban, bár az elmúlt években voltak információk Nepálban való újbóli megjelenésükről.
Gyengédek és lassúak, mivel természetes környezetükben nincsenek ellenségeik, ezért nélkülözik a menekülési ösztönt és az agressziót.
A yak Bos grunnies latin elnevezés szó szerint "morgó ökör"-t jelent, és ezeknek az állatoknak adták, mert rekedt és halk zajt adnak.
A jakok legszívesebben satnya alpesi növényzetet, füveket, gyógynövényeket, zuzmókat, mohákat esznek, és természetes élőhelyükön bambuszrügyeket is rágcsálnak.
A nőstény jakok falkában élnek, a hímek csak hőségben csatlakoznak hozzájuk. A jak vemhesség 9 hónapig tart, és egy borjút hoz világra. Egy évig a nőstény gondozása alatt áll, teljes felnőttkorát csak 6-8 év után éri el.
A rendkívül nehéz körülmények között élő területeken azonban tökéletesen alkalmazkodtak a rövid tenyészidőszakhoz, a rendkívül alacsony hőmérséklethez és a tengerszint feletti nagy magasságokhoz.
Az előfordulási terület miatt a jakok szőrzete rendkívül sűrű, jellegzetes rojtot a hosszú fedőszőrzet alkot. Lehet fehér, krém, barna és fekete árnyalatokban. A jakszőrt a tibetiek gyapjúként használják takarókhoz, pulóverekhez és ágytakarókhoz. Amit az ázsiai országokban is biztosítanak tejjel és hússal, és fontos szerepet töltenek be az ezeken a területeken élők mindennapjaiban, vallásukban, kultúrájukban.
A szigorú védelem alatt álló vadon élő fajok a veszélyeztetett fajok vörös listáján a veszélyeztetett fajok közé tartoznak.